Ő a nagy Ő? – Itt van, hogy derítsd ki!

Lehet, hogy éppen jársz egy csajjal, azonban a kapcsolatotoknak a boldogan éltek míg meg nem haltak a vége? Ő a nagy Ő? Derítsd ki itt!

A lelkesedés erőteljes érzelem.

Könnyedén el tudja homályosítani a tisztánlátást, ezzel nem a megfelelő konklúziókat levonva, főleg egy új kapcsolatban.

Ha tudnád, hogy egy kapcsolat már az elején halálra van ítélve, akkor is mindenképp megpróbálnád vagy hagynád már az elején?

Egy tökéletes kapcsolathoz két ember kell.

Ami a jó hír, hogy nekik kettőjüknek nem kell tökéletesnek lennie. Mindössze két ember kell akik tökéletesek egymás számára.

Szóval ő a nagy ő? Nos, figyeld ezeket a jeleket.

Ő a nagy Ő?

Megfejteni, hogy vajon a szerencsés leányzó megfelelő-e a számodra, nem éppen könnyű, főleg a kapcsolat legelején, amikor mindketten mindent rózsaszínben láttok a szerelemtől.

Azonban az ember nem csak egyszer képes szerelembe esni, ami meg jó dolog.

Figyeld, ezeket a jeleket, hogy kiderítsd ő-e a nagy Ő?

Persze nyilván ez akkor a legegyszerűbb, ha egyértelműen látszik egy csomó fontos különbség amik alapján tudod, hogy váltanod kell a boldogságotok érdekében.

Vonzódsz hozzá

Nincs a szerelemben kémia, vonzalom nélkül, ugye?

A férfiak nem fokozatosan esnek szerelembe. A lelkesedés és a szerelem hirtelen vágja őket arcon. Kivéve amikor, lassú és vontatott, mondjuk amikor két barát többéves barátság után esik szerelembe.(Olvasd el: Hogyan csókold meg a barátod véletlen és gyere ki belőle jól)

Az egyik legfontosabb első jele, hogy ő a nagy ő, az az elképesztő szinte már állati vonzalom, amit akkor érzel, amikor első pár alkalommal látod. Ha szó szerint nem tudod levenni róla a szemeidet, hmm, akkor az mindenképpen jó kezdés.

Nem akarod lecserélni

Az egyik legnagyobb félreértés mind a nők, mind a férfiak részéről amikor kapcsolatról van szó, hogy a szerelem eltörli a különbségeket és idővel tökéletesen passzolóvá válnak teljesen különböző partnerek is.

Persze, a szerelem és a szeretet segít abban, hogy változzatok és jobban összepasszoljatok, de ez csak az apró különbségekre vonatkozik. Ha azon gondolkozol, hogy a csajod a nagy ő-e, akkor figyelj a boldogságodra és az ezt övező jelekre, már az elején.

“Szeretem, de bárcsak ne kezdene el vitatkozni ilyen gyakran…” vagy ” egyszerűen tökéletes nekem, csak bárcsak ne flörtölne annyit másik pasikkal” amikor itt van a “de”, vagy a “ha” az sosem jó kezdés. Lehet, hogy tényleg nem ő a megfelelő csaj neked. Nem a csaj hibája ez és ettől még nem lesz rossz társ vagy szerető, egyszerűen csak még nem találta meg a hozzáillő partnert. lehet, hogy ami téged pont idegesít abban a csajban, az más pasit boldoggá tesz.

Ha egy igazán boldog kapcsolatot szeretnél egy nővel, akkor belül mélyen tudnod kell, hogy úgy fogadod el ahogy van és nem akarsz benne semmit megváltoztatni. Ahogy van úgy szereted őt, és csak őt, nem is gondolsz másra.(Olvasd el: 12 tipp hogyan válj a sármos Szőke herceggé, akitől minden csaj elájul)

Szereted a személyiségét

Nem kell, pont ugyanolyannak lenni a csajnak mint te. Milyen típusú csajokat szeretsz? Valakit aki vidám, aki pezsgő életet él, vagy pont otthon ülő típus, aki határozott, és magabiztos, vagy valakit aki jobban támaszkodik rád? Lehet, hogy elsőre egy csaj külsejét nézed meg, de ha az a kérdés, hogy ő-e a nagy Ő, akkor bele kell tudnod szeretni a személyiségbe is. Szereted, ahogy viselkedik amikor veled van, vagy jó benyomást kelt benned? (Olvasd el:

Néha a kis dolgok amik egy nőt még inkább vonzóvá tesznek. Vajon ő a te nagy Ő-d?

Törődő és tényleg odafigyel rád

A férfiak szexistennőkről álmodoznak. De párnak törődő nőt szeretnének. Ez ösztönösen jön, lehet, hogy pont a gyerekkori anyukádat keresed. Amikor átöleled az új barátnőd, akkor megtelik a szíved boldogsággal, vagy erekciód lesz?

Nincs semmi baj az erekcióval, de a szex és a randis játékok után, olyan nőre van szükséged aki mellett jól érzed magad, aki törődik veled és odafigyel rád, akkor is amikor padlón vagy. A legtöbb nőben van egy gondoskodó ösztön, azonban van akikben ez nincs meg. Ha hosszútávra keresel barátnőt, akkor figyelj arra, hogy amikor gyerekként viselkedsz akkor tudjon gyerekként kezelni.

A családod és barátaid szeretik

Lehet, hogy túlságosan elhomályosít a kezdeti lelkesedés, de tényleg ő a nagy Ő? Amikor elkezdtek járni és szeretnétek a kapcsolatotokat magasabb szintre helyezni, az nem csak a ti dolgotok. Ehhez már köze van a barátaidnak és a családodnak is. Ők mit gondolnak a csajról?

Ha már most nem tud kijönni velük, akkor jobb ha felkészülsz sok-sok vitára és konfliktusra a jövőben.

Vannak olyan tulajdonságai, amiket csodálni tudsz

Hátradőlsz és elvarázsolva figyeled amikor valamit csinál? A szexi rúdtánc és a kocsimosás bikiniben nem számít.

Ha a csajnak akit szeretsz vannak olyan tulajdonságai amiket csodálni tudsz, akkor tisztelni és mog joban szeretni fogod. Könnyű felszedni egy műveletlen buta lányt felszedni valamilyen hatásos szöveggel, de sosem fogod tisztelni. Ha pedig nem tudsz tisztelni egy csajt, akkor sosem fogod többnek látni mint egy hálószobai játékszer. Persze, lehet vele játszadozni amíg nem találsz valakit aki tisztelni és szeretni tudsz, de hosszútávon ne tervezz vele.(Olvasd el: Hogyan csókolj jól, hogy a csaj is szeresse?)

Van helye az életedben

Ez nagyon szép gondolat és elsőként kell, hogy feljöjjön amikor azon agyalsz, hogy nagy Ő-vel van-e dolgod. Amikor elképzeled és tervezed az életed pár évvel előre, akkor látod benne a csajt? Előkelő szerepet tölt be a vízióidban? Boldogan és elégedetten látod magatokat pár év múlva?

Ha valakit igazán szeretsz és komolyan veszed vele a kapcsolatot, akkor együtt képzeled el vele a jövődet. Ha még egy közös jövőt sem tudsz elképzelni vele, akkor mik az esélyei, hogy a kapcsolat működni fog?

Támogat és ő a titkos erőtartalékod

Ő a nagy Ő? Nagy eséllyel ő az, ha vele osztod meg elsőként a nagy híreket, akár jók akár rosszak. Mit tennél ha elvesztenéd az állásod, elmennél egy bárba berúgni, vagy rohannál hozzá, hogy kisírd magad a vállán?

Ha szeretsz egy nőt, akkor ő a támaszod és segítséged. Amikor mélyponton vagy, felvidít és segít talpra állni. Amikor nagy terveket készítesz, akkor ő lesz az aki meghallgat és elmondja a véleményét, akár tetszik neki, akár nem.

Nagyon könnyű olyan csajt találni aki szívesen eljár veled éttermekbe, meg vakációzni. Annál nehezebb olyan csajt találni, aki támogat a céljaidban, aki meghallgat, aki boldoggá tesz és akivel megoszthatod a félelmeid, kudarcaid.

(Olvasd el: 15 dolog amit a nők a férfiakban keresnek)

Keresd meg azt a nőt, akiben megvan ez a 8 érték és passzoltok, és egy olyan kapcsolatod lesz amiért megéri harcolni.

(Olvasd el: Nehezen megkapható? 10 biztos jele, hogy le akar koptatni)

Szóval ő a nagy ő? Ha ez a 8 jellemvonás passzol, akkor valaki különlegeset találtál. És ha ez a különleges hölgy az életed, akkor nincs kétség ő a nagy Ő.

Tetszett amit olvastál? Lájkolj vagy kövess minket Facebook-on vagy Instagram-on és segítünk abban, hogy önmagad legjobb énjévé válva pillanatok megtaláld a hozzád legjobban illő párt.

 

 

 

 

 

 

search previous next tag category expand menu location phone mail time cart zoom edit close